Az emberek a világban jelenleg rettegnek egy olyan ellenségtől, amit még nem ismernek! Felvásárolnak és nem mernek emberek közé menni, a munka után otthon ülnek és várják, hogy valaki majd csak megoldja ezt a problémát is!
Manapság egyre többen sütünk kenyeret. Sok előnye van az otthon, szeretettel elkészített pékárunak. Például tudjuk mi mindent rakunk bele. Készülhet jó minőségű lisztből és nem kell okvetlenül “feljavítani” felesleges adalékanyagokkal, mint a térfogatnövelő, ízfokozó, vízmegkötő. Ezek nélkül jól elvan a szervezetünk. A bátrabbak kovásszal készítik a kenyeret. Ez még nem mindenkinek megy hibátlanul. Viszont a hagyományos élesztős sütésnek is megvan a maga varázsa. A frissen sült kenyér illata, felér egy lelki megújulással.
Ahhoz, hogy sokáig élvezhessük a frissen vásárolt kenyér, péksütemény ízét, a megfelelő tárolást kell számára biztosítanunk. Az sem jó, ha túl sok nedvesség éri, ám kiszáradni sem szabad hagyunk. Továbbá a penész is veszélyes ellenség számára, amit szintén okozhat a túl száraz vagy a túl nedves levegő.